Tagság szervezése

A szervezet szempontjából kiemelten fontos, kikből tevődik össze a tagok és szimpatizánsok csoportja. Elsősorban azért, mert a szervezet témájától függően más stílusú emberek csatlakoznak például egészségügyi, mások tudományos, vagy technikai és megint mások művészeti témákhoz.

Minden esetben a téma határozza meg, milyen kampányokat, milyen szervezési módszereket kell alkalmazni, milyen stílusú ember az, aki a szervezet szempontjából maximálisan lojális, emellett a tagok stílusához is képes alkalmazkodni.

Nézzünk erre néhány példát:

  1. Egy művészeti témájú szervezet esetében a tagok általában alkotók, lelkesek, érdeklődők. Viszont a szimpatizánsok jó része már egészen más természetű. Elsősorban olyanok, akiktől nem áll távol a sznobéria, akik úgy érzik, saját jelentőségüket emeli, ha ilyen ügyhöz csatlakoznak.
  2. Egészségügyi témájú szervezet esetében a tagok és szimpatizánsok többnyire olyanok, akik maguk küzdenek az adott problémával, vagy közvetlen környezetükben számukra fontosak, esetleg félnek attól, hogy maguk, vagy szeretteik ilyen helyzetbe kerülnek.
  3. Szociális kérdésekkel és állatvédelemmel foglalkozó szervezet esetében a lelkes, segítőkész tagok, mellette az elsősorban sajnálkozó szimpatizánsok csoportja várható. Ez a kör már csak azokkal van megspékelve, akik félnek az állatoktól, vélt, vagy valós okokból.
  4. A tudományos, technikai kérdésekben a tagok és szimpatizánsok elsősorban lelkes és racionális emberekből áll össze. Az általuk létrehozott munka eredményével élők jelentős részének a háttérben lévő szervezet létezéséről sincs fogalma. Emiatt tevékenységük eredményét tömegek használják, míg maga a szervezet és tagjai kissé üvegbúra alatt élnek.

Milyen típusú kampányokat láthatunk tőlük?

  1. Művészeti téma esetében elsősorban komoly, vagy különleges témák, alkotások támogatása van előtérben.
  2. Egészség kérdésben a kampányok többsége a félelemkeltésre alapul. Ezt sokszor kapcsolódó termékeket gyártó cégek is felhasználják saját forgalmuk növelésére.
  3. A szociális témájú és az állatvédelmi kampányok többsége sajnálat + bűntudat ébresztést használja. Ezt a környezetvédők és az egészség kategória is alkalmazza.
  4. A tudományos, technikai kérdésekben nem jellemző az óriásplakátok, tv, újság alkalmazása eszközként. Ők mindenhol ott vannak picit, elsősorban az Interneten.

Érdekes kérdést vet fel, hogy ugyanezen szervezetek támogatói sokszor nem a szervezet vezetése, illetve a tagok, szimpatizánsok gondolkodása alapján közelíthetők meg. Itt nem az adó százalékot küldőkről, hanem a nagyobb összegű támogatásokról van szó. Ezek az emberek vagy sokkal jobban átérzik a problémát, vagy felette állnak, mintha őket nem érinthetné az adott téma.

A tagság szervezésével és a kampányok szervezésével foglalkozó vezető részéről fontos, hogy képes legyen a témát kicsit kívülállóként kezelni. Csak így lesz képes a szervezet, a tagok, a szimpatizánsok és a potenciális támogatók szemével egyszerre nézni a szervezet tevékenységét és kampányait.