Mitől függ a belső légkör

Elsősorban a szervezet vezetésében résztvevő személyek stílusától. Sokan azt gondolják, a legjobb, ha egy szervezetet a szakmailag legjobban felkészült személy vezeti.

Ez igaz akkor, ha az illető lelkes, érdeklődő, gyakorlatias, de ez ritkán igaz. A legtöbb szakmailag jól felkészült ember a saját területe szempontjából megfelel ezeknek a kritériumoknak, de rögtön másképp viselkedik, ha olyan területeken kell teljesítenie, ami ettől távol esik. Sokuk jó eséllyel nem alkalmas marketing feladatok végzésére, a szervezet működtetésének irányítására.

Ha egy szervezet tudománnyal összefüggő témájú, a szakmai vezetővel még az is előfordulhat, hogy a szórakozott professzor típusba tartozik. Erre egy példa, vállalati szférából:

Még a szocializmus építése idején egy szoftvercég igazgatója váratlanul meghalt. Meghirdették az igazgatói állást, de addig is kellett valaki, aki a pozíciót betölti. Kinevezték a legjobb képzettségű, szakmájában a legjobban teljesítő osztályvezetőt a helyére. Ő mindeddig kizárólag programozási projektet irányított, melynek munkájában maga is aktívan, példamutatóan vett részt, emellett - mérnökként - a számítógép javításához is értett. Akkoriban egy számítógép több szobányi helyet foglalt, egyes részegységeiben elfért volna nagymama háromajtós vitrinje simán.

Nem sokra rá az új igazgatóhoz minisztériumi küldöttség volt várható. Aznap reggel szóltak neki, hogy leállt az egyik számítógép. Ahogy kell, elindult javítani, hiszen ha nem megy a gép, bevétel sincs. Megkérte a titkárnőjét, szóljon, ha megérkezik a küldöttség.

Ez meg is történt. Az igazgató úr a gépterembe kísértette a küldöttséget, mert még nem volt kész a javítás. Itt a minisztériumi elvtársak megnézhették őt a számítógépegység szekrényében guggolva, hátulról. Ő maga közölte: Innen nem mehetek el, míg a gép nem megy! - Érdekes tárgyalás lehetett.

Viszont nem hiszek abban, hogy egy alapítvány vezetője ezt megteheti olyan cégvezetőkkel, akiktől támogatást vár alapítványának. Kérdés:

Ilyenkor melyik tennivalót kell félretenni?

Sokkal rosszabb a helyzet akkor, ha a szakmai vezető kevésbé felkészült - vagy ilyennek hiszi magát - mert ekkor a szakmai féltékenység más, hasonló témával foglalkozó szervezetek irányában olyan cselekedetekre, viselkedésre ragadtatja az illetőt, amely szervezete létét is veszélyezteti.

A felsőbbrendűség, önfontosság mindenek feletti hangsúlyozása, mások együttműködés helyetti degradálása, vagy a másik szervezetre mosolygunk, de aláteszünk amint lehet stílusú embereket a külvilág, a lehetséges támogatók messze másképp ítélik meg.

Az egy dolog, hogy én magam az olyan embert aki mindent tud, sőt mindent jobban tud, maximum gyengén közepes felkészültségűnek, hozzáértésűnek sorolom automatikusan, de szerintem akiket ilyen ember keres fel, még ennél is alacsonyabbra értékelik.

Az ilyen stílusú vezető mellől a vezetésből és a lelkes önkéntes segítők között erős fluktuáció tapasztalható, a légkör a lehetséges csatlakozók számára sem lesz vonzó.

De egy egészen biztos:

Ne a szakmai vezető foglalkozzon a támogatás és csatlakozás szervezésével.